Közismert, hogy a homeopátiás gyógyszerekhez hasonlóan a virág- és egyéb eszenciák is érzékenyek az elektromágneses térre: tárolásukkor, esetleges szállításukkor figyelni kell rá, hogy ne tegyük kia szereket tartósan elektromágneses sugárzásnak, ne tároljuk, televízió, számítógép, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, stb. közelében.
Ugyanakkor semmi nem védi a készítményeket szállítás közben, és talán a szállító cégektől nem is várható el, hogy erre odafigyeljenek, tehát nekünk kell gondoskodni róla, hogy az eszenciák valóban gyógyító erejük teljében érjenek a rendeltetési helyükre.
Cégünk nagy hangsúlyt fektet rá, hogy az általunk forgalmazott eszenciák szállítása és tárolása a lehető leg gondosabb legyen. Már eddig is megvalósítottuk, hogy az eszenciák telephelyünkre szállításakor védetten legyenek csomagolva és tárolásuk során ügyeltünk rá, hogy semilyen elektromágneses sugárzásnak ne legyenek kitéve.
Most ezt a védettséget terjesszük ki igény esetén a vevőhöz szállítás idejére is oly módon, hogy az ne jelentsen nagy anyagi terhet, mégis szavatolható legyen a szerek hatékonysága.