Telefon: (06-30)128-2036

Kérdése van? Hívjon minket! +36-30/128-2036

Blog

Virágeszenciák párkapcsolati problémák kezelésének támogatására

2018.04.22 16:38

Amikor egy kérés kapcsán felmerült a lehetősége, hogy a következő blogbejegyzésünk a párkapcsolati problémákhoz kapcsolódjon, nagyon jó ötletnek tűnt, hiszen kimeríthetetlen témáról van szó. Menet közben azonban kiderült, hogy amennyire könnyű megtalálni ezt a témát, annyira nem egyszerű egy blogbejegyzés keretei közé beszorítani a maga teljességében mindazt, ami ide kívánkozik. Hiszen kis túlzással azt lehet mondani, hogy életünknek ez az a területe, amelyhez kapcsolódóan szinte mindig van egy kis gond: ha nincs párkapcsolatunk, akkor az a baj, ha van, akkor pedig az. És van is, nem "olyan", vagy ha olyan, nem „úgy”.

Elég hosszan lehetne folytatni ezt a sort, ehelyett azonban azt a megoldást választottam, hogy ebből a nagyon nagy és szerteágazó témából kiválasztottam azokat a szempontokat, amelyeket jól lehet virágeszenciákkal támogatni. Ebből adódóan a lista nem teljes. Nincsenek benne Bach-virágeszenciák, amelyek kevésbé célzottak, ugyanakkor - mint a féltékenység esetében a Magyal (Holly), vagy a Vörösfenyő (Larch) - jól használhatók párkapcsolati problémák esetében is, ha már feltártuk háttérként.

A gyakori problémákról akár úgy is képet alkothatunk, ha sorra vesszük, hogy különböző gyártók összetett eszenciái milyen kérdésekre adnak választ, hiszen ezek a keverékek általában valós igényekre születnek meg - és beválnak. Mi is ezt a módszert fogjuk követni bízva abban, hogy a kedves olvasó velünk tart ebben a kalandozásban.

Jellegzetes párkapcsolati problémák és a hozzájuk kapcsolódó eszenciák

Általánosságban talán úgy érdemes kezdeni "nézelődésünket", hogy két nagy csoportra osztjuk a gondokat aszerint, hogy magamban látom a hibát, vagy másban. Régi közhely, hogy nehéz elfogadni úgy a szeretetet, hogy mi magunk nem tudunk szeretetet adni. Esetleg nem hisszük el, hogy szerethetőek vagyunk. (Kiindulva abból, hogy párkapcsolatról akkor beszélünk, ha a felek között szeretetkapcsolat van).

Sok eszencia közelít ebből az irányból, ezek közül is a legismertebb a Findhorn összetett eszenciák Eros nevű készítménye, amely talán a legnépszerűbb ilyen termék is egyben. Népszerűségét jól mutatja, hogy nemcsak eszencia formájában, hanem krémként, gélként, aurasprayként is találkozhatunk vele. Eredeti leírása szerint minden olyan esetben, amikor vágyunk a szeretet/szerelem szabadságára, gazdagságára, ha kapcsolatainkban hiányos önbizalommal vagyunk jelen, vagy csak egyszerűen nem tudjuk átadni magunkat a szerelem vibrálásának, érdemes kipróbálni az eszeciát, hogy összhangba kerüljünk testünkkel, spontán módon képesek legyünk megélni a szerelem dinamikáját, energiáját, és hogy bizalommal, nyitottan lehessünk részesei az intimitás és gyengédség érzésének.

Persze ha úgy érezzük, hogy ez nem csak nekünk magunknak, hanem párunknak, esetleg a "hangulatnak" is jól jön egy kis tuning, akkor az eszenciaforma helyett választhatjuk az auraspray formát, amit nem belsőleg, hanem külsőleg alkalmazunk, szétpermetezzük a környezetünkben, így biztosítva, hogy mindenkinek jusson a jóból.

Még közvetlenebb felhasználási mód (és különösen azokban az esetekben ajánlott, amikor kifejezetten a külsőnkkel van gondunk, illetve szeretnénk kisugárzásunkat megtámogatni) az Eros bőrápoló krém, amely a virágeszenciák mellett rózsa és szantál illóolajat is tartalmaz.

Ha lazulnánk egy kicsit...

Persze az önmagunk elengedésének a képességét más eszenciákkal, kevésbé direkt módon is támogathatjuk, ugyanennek a gyártónak a termékei közül ajánlható a Go with the Flow összetett eszencia is, amely segít a blokkolt energiák felszabadításában, ha úgy érezzük, hogy bizonyos minták, energiák visszahúznak minket, vagy csak oldani szeretnék az érzelmi eredetű feszültségeinket. Párkapcsolati kontextusban ez az eszencia az odaadás képességének a támogatását jelentheti, csakúgy, mint a Bailey eszenciák közül az Energiafelszabadító (Energy Liberator), vagy az orchidea eszenciák közül a Laughing Butterflies, a Party Time, vagy a Carnival. Persze olyan eset is van, amikor az odaadás képességét korábbi tapasztalatok, akár gyermekkorban megélt szeretetlenség gátolja, ilyenkor érdemes segítségül hívnunk a Love Beyond Love eszenciát, amely segít feloldani ezeket a régi, konkrétan a szeretet megéléséhez kapcsolódó blokkokat.

Ha blokkok vannak bennünk, és ezek gátolják a szeretetkapcsolatot

Ha egy kicsit még mélyebbre megyünk a lehetséges háttértényezők feltárásában, találhatunk olyan eszenciákat, amelyek támogatják a párunkhoz való mélyebb kapcsolódás képességét. Ilyen eszencia például az Unconditional Love, illetve annak párja, a Love's Gift orchidea eszencia, amelyek egymásra épülve, egymás után alkalmazva a feltétel nélküli szeretet (amelyet ugye mindannyian szeretnénk megkapni, de csak nagyon kevés embernek adjuk mi magunk) átélésének képességét támogatják. Amikor azonban a bezárkózásnak korábbi negatív tapasztalatok, jelentik az alapját, érdemes ezeket a tapasztalatokat feltárni és feldolgozni - a nagyon gyakran előforduló szexuális jellegű negatív élményeket például a Findhorn Sexual Integrity eszencia segítségével.

Amikor a kapcsolat problémás

Persze olyan eset is szép számmal előfordul, amikor érezzük, hogy kapcsolatunk már nem ad, hanem elvesz az életünkből valami fontosat. Ennek a folyamatnak az elején nagyon gyakran zavarodottságot érzünk, nem találjuk a helyünket, esetleg keressük a magyarázatot a bennünk éppen fajló változásokra. Ilyenkor nagy segítséget jelenthet a Bailey Zűrzavar összetett eszencia, amely segít rendet tenni érzéseink között. Ha azonban már túl vagyunk ezen és úgy érezzük, hogy be vagyunk ragadva egy idejétmúlt kapcsolatba, esetleg kifejezetten függőséget érzünk, érdemes továbblépni, és segítségül hívni a Beragadva (Stuck in the Rut), esetleg a Függőség (Dependency) eszenciákat is.

Akkor is érdemes szétnézni a virágeszenciák világában, ha minden OK, "csak" magasabb szintre szeretnénk emelni kapcsolatunkat: a teljesség igénye nélkül akár a Spiritual Marriage (Findhorn), akár a Source of Life (orchidea), akár a Coming Home (orchidea) jó választás lehet. Megerősíti az összetartozás érzését a DEVA Családi Összetartás eszenciája is.

És ha a másik készülékében van a hiba?

A bejegyzés azzal kezdődött, hogy érdemes szétválasztani, hogy bennem van a hiba, vagy a Másikban. Az eszenciák világában akkor érdemes igazán barangolni, amikor érzem a saját részemet a problémában, és szeretnék aktívan tenni a változtatásért. Ha a hiba a Másik készülékében van, természetesen alkalmazhatja ő is az eszenciákat, akár együtt is lehet szedni (ugyanazt, esetleg két, egymás hatását kiegészítő eltérő) eszenciát. Ehhez azonban érdemes felidézni a régi bölcsességet, hogy a párkapcsolati problémák megoldása elsősorban az őszinteségen, az egymás iránt meglévő nyitottságon, és az erre épülő együttes tenni akaráson múlik.